Szombaton tartják a Nemzeti Kisebbségek Fesztiválját

Az Aradi Városi Kulturális Központ szervezésében július 8-án, szombaton rendezik meg a Nemzeti Kisebbségek Fesztiválját, amelyen valamennyi Aradon élő etnikai közösség ízelítőt ad hagyományából, kultúrájából.

Az RMDSZ Arad megyei szervezete égisze alatt a legjelentősebb helyi nemzeti kisebbség, a magyarság hangsúlyosan jelen lesz a rendezvényen – olvasható a szervezet sajtóközleményében. Az RMDSZ meghívására a pécskai Búzavirág Néptáncegyüttes részt vesz a népviseleti bemutatón és magyar néptáncokat is előad, ezt követően a magyar standon történelmi kiadványokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

A fesztivál szombaton 17 órakor kezdődik a népi együttesek felvonulásával a városháza és a Ioan Slavici-színház közötti sugárúton, majd 18 és 20.30 óra között az Eminescu (Salacz) parkban népzene- és néptáncelőadást tartanak, a standoknál pedig a különböző nemzetiségek hagyományait mutatják be.

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.