Újranyitották a Battonya–Tornya határátkelőt [FRISSÍTVE]

A Battonya–Tornya átkelőt is használhatják csütörtöktől a magyar–román határon az ingázók – közölte reggel Facebook-oldalán Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető felidézte, néhány nappal ezelőtt nyolc átkelőhelyen már megnyílt a lehetőség az ingázásra a magyar–román határon, a magyar és a román állampolgárok pedig csütörtöktől a Békés megyei Battonya és az Arad megyei Tornya közötti átkelőt is használhatják ingázás céljából.

„Egy újabb jó hír a határ menti közösségeknek, és újabb jó hír a gazdasági együttműködés szempontjából, hiszen Románia a negyedik legfontosabb exportpiacunk" – írta Szijjártó.

Korábban a koronavírus terjedésének lassítása érdekében a magyar és a román kormány is hozott a személyforgalom korlátozására vonatkozó szigorító intézkedéseket a határain. Szerdán arról cikkeztünk, hogy április 9-én hiába született megállapodás a korábban állandó nyitva tartással üzemelő, március 14-én lezárt Tornya–Battonya határátkelőhely újra nyitásáról, tegnapig nem történt meg.

FRISSÍTÉS: Ionuț Filip Matei, az Arad megyei határrendészet sajtószóvivője az Aradi Híreknek megerősítette: csütörtök reggel hét órától a harminc kilométeres határsávban lakók, a szomszédos országban dolgozók vagy földet művelők használhatják a Tornya–Battonya határátkelőhelyet ingázás céljából. Személygépkocsikkal vagy mezőgazdasági gépekkel szabad átkelni.

A rovatból ajánljuk:

Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Országszerte 115 új bölcsőde készült már el, de a középítkezési minisztérium szerint a helyi önkormányzattok felelőssége a működési feltételek megteremtése. Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, és a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.