Szerdától a váradi RER takarítja az aradi utcákat [AUDIÓ]

Fellélegezhetnek az aradiak – június 21-től, szerdától lép érvénybe a közterület-takarítási szerződés a város és egy új szemétszállító cég között, úgyhogy remélhetően napokon belül eltűnik a hulladék az utcákról és kiürítik a kukákat. A probléma megoldása több mint két hónapot vett igénybe, mialatt a Maros-parti várost ellepte a szemét, ami a lakosok elégedetlenségét váltotta ki, de a turisták szemében sem festett jó képet Aradról.

A június 14-i helyi tanácsi ülésen sikerült elfogadtatni a városi képviselő-testülettel, hogy az önkormányzat szerződéses alapon megbízza a nagyváradi RER Ecologic Service vállalatot a közterületek tisztításával - mondta Bognár Levente aradi alpolgármester. A szerződés június 21-től lép életbe, és idén december 31-én jár le, illetve meghosszabbítahó jövő április végéig. A közel 16 millió lejes, azaz 3,5 millió eurós keretösszegű megbízás érvényét veszti, ha időközben sikerül lebonyolítani a közbeszerzési eljárást.

Pataky Lehel Zsolt a Temesvári Rádió Magyar adása számára foglalta össze a fejleményeket. Hallgassa meg:

A rovatból ajánljuk:

Nagy sikernek örvendett a napközi tábor a pasztorációs központban [AUDIO]
Az első ízben meghirdetett táborba több mint negyvenen jelentkeztek, ami arra utal, hogy van igény az olyan programokra is, amelyeken a kézügyesség, a barkácsolás, a közös játék mellett a hitéletre, a keresztény értekre is hangsúlyt fektetnek.
Hamarosan jön az 1 lejes napijegy
Augusztustól Aradon lesz a legolcsóbb a tömegközlekedés, és az összes eddigi kedvezmény megmarad, péntekenként továbbra is ingyenes az utazás.
Ismét kiszáradt a Tőz, kritikusan alacsony a vízállás a Fehér-Körösön
A szakemberek felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
Múzeum és kulturális központ lesz a MARTA régi irodaházában
A projekt összköltségvetése 42 millió lej.
Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
A gyanú szerint 200 és 400 euró közötti csúszópénzt fogadtak el.