Szép gesztus a múzeumtól [FRISSÍTVE]

Bárcsak minden – a magyarság egyenjogúságát érintő – kívánságunk így teljesülne.

Miközben a megyei és az aradi városi önkormányzat vezetősége hajlamos csak az ortodox húsvéti ünnepekre koncentrálni, a köré szervezni a húsvéti vásárt, vagy a görögkeleti naptárszámítás szerint ünneplőket köszönteni, az Arad Megyei Múzeum vezetősége nem feledkezett meg a nyugati kereszténység húsvétjáról sem.

Ráadásul a közgyűjtemény vezetősége az intézmény hivatalos Facabook-oldalán háromnyelvű digitális képeslappal, románul, magyarul és németül – az őshonos aradi nemzeti közösségek nyelvén – kívánt áldott ünnepet.

A más etnikumok művészeivel és alkotásaival szembeni sok évtizedes elzárkózás és elhallgattatás szertefoszlását jelzi, hogy illusztrációnak a múzeum gyűjteményében található vallásos témájú Feszty Árpád-kép, a Krisztus temetése című hármaskép reprodukcióját választották.

Amióta az új igazgató, a gyulafehérvári illetőségű Constantin Ioan Inel átvette az intézmény irányítását, nagyfokú nyitottság tapasztalható a kisebbségi alkotások iránt. A direktor meglátta a lehetőséget a fejlődésre a nemzetek és országok közötti együttműködésben, a civil szervezetekkel és a szomszédos határon túli városok múzeumaival való partneri viszony kialakításában.

Ez a normalitás útja, mondhatnánk, az elmúlt évtizedek gyakorlata alapján azonban meglepőnek tűnik, hogy egy román állami/önkormányzati fenntartású intézmény vezetője nem etnikai, ideológiai alapon irányít, hanem az értékelvűség vezeti cselekedeteit.

A nyitás és elfogadás egyik jele volt a tavaly év végi ünnepség, amikor a múzeum alapításának 125. évfordulójára emlékeztek, elfogadva és felvállalva (mi több, kimondva), hogy a mai múzeum jogelődje a Kölcsey Egyesület által létrehozott 1848–1849-es Ereklyemúzeum, amely 1893-ban nyitotta meg első kiállítását.

A mai Kölcsey Egyesület kezdeményezte 2016-ban a Krisztus temetése című triptichon restaurálását, és a múzeum (sőt a város és a megye vezetősége) vezetősége (még a volt direktor, Peter Hügel idején) teljes mellszélességgel az ügy mellé állt, s a jelenlegi múzeumigazgató is támogatja, hogy a tematikáját és méreteit is tekintve egyedülálló műalkotás még idén állandó kiállításra kerüljön.

A magyar értékek elismerése volt idén március derekán az a kiállításmegnyitó, amely az 1913-ban a buapesti szépművészeti múzeum letétjeként Aradra került festményekből (híres magyar művészek alkotásaiból) nyílt meg, s amely május 2-ig még megtekinthető.

Mindezek mellett újabba magyar nyelvű tárlatvezetést is lehet igényelni a múzeumban.

Bárcsak minden – a magyarság egyenjogúságát érintő – kívánságunk így teljesülne.

FRISSÍTÉS: A fentiekhez tartva magunkat, jelezzük azt is, hogy az ortodox húsvét alkalmából a szerb kisebbségről sem feledkezett meg a múzeum vezetősége, hiszen a görögkeleti egyház híveit románul és szerbül is köszönötte a húsvéti ünnepük alkalmából

P. L. Zs.

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.