Súlyos büntetések a karantén megszegése miatt

Az Arad Megyei Közegészségügyi Igazgatóság hétfő reggeli összesítése szerint 9 órakor megyeszerte 135 személy volt intézményes karanténban, miközben 11-en elhagyhatták a kéthetes vesztegzárat, anélkül, hogy kimutatták volna rajtuk a fertőzést. Kötelező házi elkülönítésben 915-en tartózkodtak, 272 személy esetében pedig lejárt a lakhelyi karantén.

Arad megyében eddig öt büntetőeljárást indítottak, amiért nem tettek eleget a házi elkülönítésre vonatkozó követelményeknek: három esetben a ragályos betegségek terjedésének akadályoztatásáért, két esetben pedig hamis nyilatkozattételért. A rendőrség és a közegészségügyi igazgatóság 11 esetben szabálysértési bírságot szabott ki a házi elkülönítés be nem tartásáért, összesen 69 ezer lej értékben.

Ezek közül egy személy a szombat este kihirdetett katonai rendelet hatályba lépése után hagyta el a házi elkülönítést, így őt intézményes karanténba is helyezték.

A rovatból ajánljuk:

Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.