Rohammentőben hozták a világra az újszülöttet

Nagylak és Arad között, a mentőautóban segítettek a világra egy kisbabát a rohammentősök szombat délután – számolt be a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Látszólag rutinmunkának tűnt a rohamkocsin (SMURD) szolgálatot teljesítőknek a várandós nagylaki asszony beszállítása az aradi szülészetre, de Pécska határában hirtelen erősen és sűrűn jelentkeztek a fájások, ezért az autót félrehúzták, és segítséget kértek a diszpécsertől, hogy küldjön egy másik mentővel egy szülész-nőgyógyászt vagy legalább egy asszisztenst a szülés levezetéséhez.

A beszámoló szerint a baba nem várt az „erősítésre” úgyhogy a három rohammentős, Florin Macovei zászlós, valamint Kristian Ivan Krajcsik és Alin Paulik törzsőrmestereknek minden tudásukra és lélekjelenlétükre szükség volt, hogy világra segítsék a jövevényt.

Bonyodalmat jelentett, hogy a köldökzsinór az újszülött nyaka köré volt tekeredve, olyannyira, hogy levegőt se kapott, és elkékülve jött világra. A csapatvezető Florin Macoveinek sikerült újraélesztenie, majd hőálló fóliába bugyolálva az édesanyja mellé fektetnie. A kislány 3200 grammal született, az Alexandra Mirela nevet kapta, és anyjával együtt egészségben kórházba szállították.

Macovei szerint ez volt 15 éves pályafutása legmeghatóbb beavatkozása.

A rovatból ajánljuk:

Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Pécskán a Búzavirág Egyesület és Néptáncegyüttes, valamint a Pro Pécska Egyesület szervezésében emlékeznek mindazokra, akik kiálltak a magyar nemzet szabadságáért, és áldozatukkal örökre beírták nevüket a történelembe, Aradon orgonakoncertet tartanak.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.