Pénteken temetik Darida Jánost

Hatvannyolc éves korában, december 20-án, szerdán elhunyt Darida János építész, Arad volt alpolgármestere, az RMDSZ két mandátumot is kitöltő helyi tanácsosa.

A városháza részvétnyilvánításában emlékeztet arra, hogy Darida 1992 és 1996, valamint 2000 és 2004 között volt képviselő-testületi tag, illetve 1996-tól 2000-ig a város alpolgármestere volt.

Darida János.
Archív felvétel

Az RMDSZ Arad megyei szervezete is részvétnyilvánításban fejezte ki őszinte együttérzését a gyászoló családnak „közösségünk volt városi tanácsosa, Arad egykori alpolgármestere, Darida János elhunyta miatt. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes!” – írták.

Darida Jánost december 22-én, pénteken 14 órakor helyezik végső nyugalomra az aradi Felsőtemetőben.

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.