Pellegrini: 120 körüli a magyar előkészítősök száma [AUDIÓ]

Az április 8-án befejeződött beiratkozás során alig több mint száz magyar előkészítő osztályos kisdiákot írattak be a szüleik a 2019–2020-as tanvére.

Arad megyében jelenleg, beleértve az óvodákat is, 26 oktatási intézményben folyik magyar oktatás – önállóan vagy magyar tagozatként. Ebből 10 iskola, a legtöbb elemi és általános (5-6. osztályos) tagozattal. Sajnos a legtöbb intézményben nincs minden évfolyamon önálló osztály, a legtöbb esetben összevont csoportokban folyik a tanítás, egy-egy kisiskolában évfolyamonként egy-két diák van csak, de megesik, hogy egy-egy évfolyam ki is marad.

A következő tanévben sem látszik javulás ezen a téren. Az április 8-án befejeződött beiratkozás során alig több mint száz magyar előkészítő osztályos kisdiákot írattak be a szüleik a 2019–2020-as tanvére. Arad megye főtanfelügyelő-helyettesével, Pellegrini Miklóssal beszélgetett a kilátásokról Pataky Lehel Zsolt. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült interjút:

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.