Vingán, Aradon és Radnán is megáll a zarándokvonat

A feliratkozók jegyzékének összesítéséből kitűnik, hogy a temesvári egyházmegyéből több mint 1300 hívő vesz részt a csíksomlyói és a balázsfalvi zarándoklaton, amelyet Ferenc pápa romániai látogatása alkalmából szerveznek – olvasható a Temesvári Római Katolikus Megyéspüspökség közleményében.

Csíksomlyóra Temesvárról május 31-én este különvonat indul, amely megáll Vingán, Aradon és Máriaradnán. Visszafelé a szentmise napján (június 1.) este indulnak a zarándokok. Balázsfalvára autóbusszal június 1-én késő este mintegy 100 zarándok indul, és a liturgia napján (június 2.) délután térnek vissza.

Zarándoklat Csíksomlyóra

A csíksomlyói Mária-kegyhelyre, a Szűzanya csodatevő szobrához való pünkösdi zarándoklat a Temesvári egyházmegyében is hagyomány. Idén június 8-án, szombaton a Kis- és Nagysomlyó hegy közötti nyeregben, a Hármashalom oltárnál 12.30 órakor a búcsús szentmisét bemutatja és szentbeszédet mond Pál József Csaba temesvári megyéspüspök.

FRISSÍTÉS: Kisjenőből is elindultak a zarándokok:

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.