Öt Arad megyei magyar iskolában lesz ingyenes a napközi program [AUDIÓ]

A szeptember 9-én kezdődő tanévben 9 erdélyi, partiumi és bánsági szórványmegyében, valamint Bukarestben lesz ingyenes a napközis foglalkozás – az azt igénylőknek – a magyar elemi osztályokban.

A magyar kormány támogatásának köszönhetően közel kétezer kisiskolás a kedvezményezett. Ők amellett, hogy délután pedagógusi felügyelet mellett oldják meg a leckéiket, és közösségi tevékenységekben vehetnek részt, ebédet is kapnak.

Az Iskola Alapítvány által szervezett programban több mint 80 pedagógus vesz részt, ők hivatalosan kapnak jövedelemkiegészítést. Arad megyében egyelőre a városi iskolákban, összesen öt tanintézményben indul az ingyenes délutáni foglalkozás.

Ezek jelentőségéről beszélt Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke a Temesvári Rádió Magyar adásának, a Pataky Lehel Zsolt által készített interjúban. Hallgassa meg:

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.