Önkéntes házi karanténba vonult a megyei tanácselnök

Mivel fennáll a koronavírus-fertőzés gyanúja, családjával együtt önkéntes házi karanténba vonult Iustin Cionca, az Arad Megyei Tanács elnöke – a hírt az érintett osztotta meg az egyik közösségi oldalán.

A tanácselnök otthonról látja el a feladatát, legalábbis azt, amit távmunkában el tud végezni, és várja, hogy elvégezzék rajta és családtagjain a koronavírus-tesztet – írta. Ez irányú igénylését már benyújtotta, egyelőre várja a jóváhagyást. „Nincsenek tüneteim, de tiszteletben a házi elszigetelésre vonatkozó előírást” – fogalmazott.

A politikus a múlt héten részt vett a Nemzeti Liberális Párt (PNL) országos állandó bizottságának ülésén, amelyen jelen volt Vergil Chițac szenátor, akiről pénteken bebizonyosodott, hogy vírusfertőzött.

Ennek következtében a PNL vezetőségének valamennyi tagja, illetve Ludovic Orban miniszterelnök- és a többi miniszterjelölt is házi karanténba vonult. Emiatt szombaton rendkívüli körülmények között kezdődött meg a szavazás a régi-új kormány beiktatásáról.

A volt és kijelölt kormány tagjainak tesztje negatív lett, ami Cioncának bizakodásra adhat okot.

A rovatból ajánljuk:

Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.