Okostáblával gazdagodott a Majláthfalvi Általános Iskola

Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének és az aradi Pro Identitas Egyesület elnöke csütörtök délelőtt átadta az egyesület által megpályázott okostáblák egyikét a Majláthfalvi Általános Iskola számára.

Bányai Mónika igazgató, Andresz József helyi RMDSZ-elnök, illetve az iskola tantestülete nagy örömmel fogadták a támogatást, amelyre önerőből az iskola nem tehetett volna szert. Ahogyan azt Bányai Mónika kiemelte: ma már kiemelkedően fontos a diákok digitális készségeit is fejleszteni innovatív eszközökkel, amelyek egyben a tanárok munkáját is könnyebbé teszik. Az interaktív tábla ebben nagy segítséget jelent majd az iskola számára.

A Pro Identitas Egyesület kiemelkedő hangsúlyt fektet az oktatásra, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy az Arad megyei magyar tanintézményekben korszerű eszközökkel, beruházásokkal könnyítse meg a diákok és tanárok munkáját egyaránt – hangsúlyozta Faragó Péter.

Faragó Péter parlamenti képviselő, a Pro Identitas Egyesület elnöke ma délelőtt átadta az egyesület által...

Közzétette: RMDSZ Arad Megye – 2021. december 2., csütörtök

A beruházás a Magyar Kormány támogatásával, a Bethlen Gábor Alapon keresztül valósulhatott meg.

A rovatból ajánljuk:

Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Pécskán a Búzavirág Egyesület és Néptáncegyüttes, valamint a Pro Pécska Egyesület szervezésében emlékeznek mindazokra, akik kiálltak a magyar nemzet szabadságáért, és áldozatukkal örökre beírták nevüket a történelembe, Aradon orgonakoncertet tartanak.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.