Négy mázsa zöldséget és gyümölcsöt gyűjtöttek a Csiky-ben [AUDIO]

A koronavírus-járvány miatti két év kényszerszünet után a romániai iskolákban idén ismét megszervezték a zöldség- és gyümölcsgyűjtő akciót.

Az országos kampány keretében felhalmozott adományokat egy-egy szociális intézményhez, gyermek- vagy öregotthon lakóinak juttatják el.

Az aradi Csiky Gergely Főgimnázium diákjai, a hagyományhoz híven, ismét csatlakoztak a kezdeményezéshez, és hétfőn, illetve kedden mintegy négy mázsa friss zöldséget és gyümölcsöt gyűjtöttek össze.

A magyar iskolaközpont vezetősége szokás szerint a dévai Szent Ferenc Alapítvány által Kisiratoson működtetett Pio Atya Gyermekotthonnak ajánlotta fel az adományokat. Pataky Lehel Zsolt összeállítása a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült. Hallgassa meg:

 

A rovatból ajánljuk:

Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.
Arad nem csak a gyász helye [AUDIO]
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszéde a vértanúk kivégzésének 177. évfordulóján.