Napirenden Dodean díszpolgári címe és a Török Zsolt-park elnevezése

Az aradi képviselőtestület november 13-i, jövő szerdai soros ülésén az első két napirendi pontként szerepel a szavazás Daniela Dodean-Monteiro asztaliteniszező díszpolgári címéről, illetve arról a tervezetről, hogy a Kultúrpalota szomszédságában lévő gyerekpark felvegye néhai Török Zsolt hegymászó nevét.

Mindkét határozattervezetet Călin Bibarț megbízott polgármester terjesztette elő.

A Maros-parti gyerekpart átnevezésének ötletét az aradi hegymászó váratlan augusztusi halálának szomorú apropója adta: a mindeddig a romániai alpinizmus legnagyobb eredményének számító sikeres Nanga Parbat-expedíció vezetője a Fogarasi-havasokban zuhant le sziklamászás közben.

Török Zsolt

Török Zsolt 45 éves volt, halála a második házassága napja  után egy hónappal következett be.

Daniela Dodean-Monteiro a női asztalitenisz-válogatottal idén megvédte 2017-es Európa-bajnoki címét. Emellett az aradi születésű sportoló 2009-ben és 2012-ben is Eb-győztes lett női párosban, 2016-ban pedig a budapesti kontinensviadalon férjével, a portugál Joao Monteiróval az oldalán vegyes párosban szerzett aranyérmet (az övék az első Eb-győztes családi vegyes páros). A 31 éves pingpongozó emellett több mint fél tucat ezüst- és bronzérmet nyert egyéniben a különböző világ- és európai versenyeken, és részt a 2016-os nyári olimpiai játékon.

A jövő szerdai tanácsülés délelőtt 10 órakor kezdődik.

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.