Nagyboldogasszony ünnepe

Kötelező ünnep, vagyis a katolikus hívőknek ezen a napon kötelező szentmisén részt venniük.

Ma, augusztus 15-én ünnepli a katolikus egyház a legfontosabb Mária-ünnepet, Nagyboldogasszony napját, vagyis Szűz Mária halálát és mennybevételét.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az ősegyházig visszanyúló hagyomány szerint Jézus Krisztus „röviddel halála után föltámasztotta és magához emelte a mennyei dicsőségbe” édesanyja, Mária holttestét.

Jeruzsálemben az 5. században már megemlékeztek az ünnepről, amelyet Dormitio sanctae Mariaenek, azaz „a Szentséges Szűz elszenderülésének” neveztek. A 6. században egész Keleten elterjedt az ünnep. Róma a 7. században vette át, és a 8. századtól kezdve Assumptio beatae Mariaenek, azaz a Boldogságos Szűz mennybevételének nevezték.

XII. Piusz pápa 1950. november elsején hirdette ki hittételként, hogy a „Boldogságos Szűz Mária földi életpályája befejezése után testével és lelkével együtt felvétetett a mennyei dicsőségbe”.

Az ünnepet Szent István király olyan fontosnak tartotta, hogy ezen a napon ajánlotta Magyarországot a Szűzanya oltalmába. Ezért nevezi a magyar katolikus egyház Szűz Máriát Magyarország égi pártfogójának, vagyis Patrona Hungariaenek. Szent István 1038-ban éppen Nagyboldogasszony napján hunyt el.

Nagyboldogasszony napja kötelező ünnep, vagyis a katolikus hívőknek ezen a napon kötelező szentmisén részt venniük.

A máriarandia bazilika ünnepi miserendjéről itt olvashat.

Pécskán a „Szűz Mária virrasztása" ájtatossággal már előző este megkezdődik a méltóságteljes ünnep, ami Mária-énekek énekléséből, rózsafüzérimádságból és körmenetből áll. Nagy István pécskai olvasónk a Facebook-on osztotta meg e szép hagyomány leírását fotókkal.

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.