Nagy segítség lesz az ingázóknak a két új határátkelő megnyitása [AUDIO]

A múltheti megállapodás értelmében az Arad megyei Kisvarjas és Ottlaka, illetve a Békés megyei Dombegyház és Elek között ősztől megnyitják a határátkelőket, amelyek a hét minden napján, napközben üzemelnek majd.

A múlt szerdán a gyulai Almásy-kastélyban több kétoldalú megállapodást írt alá Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter román kollégájával, Bogdan Aurescval. Az egyezmények között szerepel két új határátkelőhely megnyitása is, amire már régóta várnak a határ két oldalán élő közösségek.

Európai uniós támogatásból tíz határkeresztező utat építettek meg, vagy újítottak fel 2013-ig, de Románia schengeni csatlakozásának késése miatt ezeken nem indulhatott be a forgalom. 2017 februárjától ideiglenesen, hétvégenként néhány órára használhatók voltak ezek az utak, de határ menti térségben élő, az ingázók, a mezőgazdasági vállalkozók, türelmetlenül várták az állandósításukat. A múltheti megállapodás értelmében az Arad megyei Kisvarjas és Ottlaka, illetve a Békés megyei Dombegyház és Elek között ősztől megnyitják a határátkelőket, amelyek a hét minden napján, napközben üzemelnek majd – mondta Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő, aki a román küldöttség tagjaként vett részt a találkozón.

Pataky Lehel Zsolt kérdezte a külügyminiszteri találkozó részleteiről Faragó Péter a Temesvári Rádió Magyar adásában. Hallgassa meg:

A rovatból ajánljuk:

Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Pécskán a Búzavirág Egyesület és Néptáncegyüttes, valamint a Pro Pécska Egyesület szervezésében emlékeznek mindazokra, akik kiálltak a magyar nemzet szabadságáért, és áldozatukkal örökre beírták nevüket a történelembe, Aradon orgonakoncertet tartanak.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.