Módosított a korlátozásokon a vészhelyzeti bizottság

Csütörtöki ülésén módosított a koronavírus-járvány terjedése ellen még kedden hozott korlátozó intézkedésein az Arad Megyei Vészhelyzeti Bizottság.

Október 3-án a megye 11 települését – beleértve a megyeszékhelyt is – érintő szigorításokat vezettek be, ami a vendéglátóhelyek működését, a maszkhasználatot továbbá a rendezvények szervezését illeti. Ezeken részben enyhítettek, másrészt pedig pontosítottak a bizottság tagjai.

  1. Mindezek értelmében az éttermek és kávézók beltéri egységei október 16. és október 29. között mégiscsak működhetnek, de csak 6 és 23 óra között, maximum 30 százalékos kihasználtsággal Aradon, Kisjenőben, Újszentannán, Hévizkarándon, Honctőn, Nagyiratoson, Németságon, Simándon, Székudvaron, Sofronyán, Tótváradon, Halmágycsúcson, Öthalmon és Zarándon, illetve 50 százalékos kihasználtsággal a megye többi településén, leszámítva Kürtöst, Fakertet, Feltótot és Nagyzeréndet.
  2. Kürtösön, Fakerten, Feltóton és Nagyzerénden felfüggesztik a vendéglátóhelyet beltéri egységeinek működését.
  3. A hotelek és panziók beltéri éttermei az 1. pontban feltüntetett feltételek szerint működhetnek, de Kürtösön, Fakerten, Feltóton és Nagyzerénden csak a szállóvendégeket szolgálhatják ki.
  4. Ha az 1. és 3. pontban feltüntett éttermek tevékenységét felfüggesztették, elvitelre kiszolgálhatjáka kuncsaftokat.
  5. Tilos a bárok, kocsmák, szórakozóhelyek, diszkók nyitva tartása.
  6. Az éttermi teraszokon kötelező 2 m távolságra elhelyezni az asztalokat, és egy asztalnál legfeljebb hatan foglalhatnak helyet, ha nem családtagok.
  7. Felfüggesztik a benti fürdőhelyek, játszóházak és játéktermek működését.
  8. A szerencsejáték-gépeket üzemeltetők október 16. és október 29. között csak 6 és 23 óra között működhetnek, maximum 30 százalékos kihasználtsággal Aradon, Kisjenőben, Újszentannán, Hévizkarándon, Honctőn, Nagyiratoson, Németságon, Simándon, Székudvaron, Sofronyán, Tótváradon, Halmágycsúcson, Öthalmon és Zarándon, illetve 50 százalékos kihasználtsággal a megye többi településén, leszámítva Kürtöst, Fakertet, Feltótot és Nagyzeréndet, ahol tilos az ilyesgajta tevékenység.
  9. A bevásárlóközpontokban nem működhetnek a játszóházak, játéktermek, bárok, szórakozóhelyek és diszkók.
  10. A mozik, színházak és koncerttermek október 16. és október 29. között maximum 30 százalékos kihasználtsággal működhetnek, Aradon, Kisjenőben, Újszentannán, Hévizkarándon, Honctőn, Nagyiratoson, Németságon, Simándon, Székudvaron, Sofronyán, Tótváradon, Halmágycsúcson, Öthalmon és Zarándon, illetve 50 százalékos kihasználtsággal a megye többi településén, leszámítva Kürtöst, Fakertet, Feltótot és Nagyzeréndet.
  11. A misék és istentisteletek a járványügyi előírások betartásával megtarthatók a templomolban vagy a templomokon kívül, szabadtéren.
  12. Körmenetek és zarándoklatok szervezése csak akkor engedélylezett, ha a résztvevők állandó lakhelye az adott településen van.
  13. Tilos a magánrendezvények (lagzik, keresztelők, ünnepi ebédek stb.) szervezése rendezvénytermekben, kultúrotthonokban, éttermekben, bárokban, kávéházakban, rendezvénysátrakban.
  14. Tilos a szabadtéri tüntetések, bemutatók, felvonulások, koncertek vagy más típusú gyülekezések megtartása, miként a beltéri kulturális, tudományos, művészeti, sport- és szórakoztató rendezvények szervezése (kivéve a 856/2020-as Kormányhatározat 3. mellékletének 2–18. pontjában foglaltakat).
  15. 14 napra (október 16. és 30. között) felfüggesztik a tevékenységet a vásártereken, piacokon, népünnepélyeken, heti vásárokon, kivéve az éllemiszerpiacok tevékenységét, Aradon, Kisjenőben, Újszentannán, Hévizkarándon, Honctőn, Nagyiratoson, Németságon, Simándon, Székudvaron, Sofronyán, Tótváradon, Halmágycsúcson, Öthalmon és Zarándon.
  16. Kötelező minden 5 évet betöltött személy számára az arcot és szájat eltakaró maszk használata a köztereken, a tanintézmények bejáratától számított 50 méteres körzetben, piacokon, vásárokon, a forgalmas helyeken, a közintézmények előtt, ahol várakozni kell, a bevásárlóközpontok parkolóiban, busz- és villamosmegállókban, vasúti peronokon, turisztikai nevezetességek környékén, templomoknál, a sétatereken, a folyóparti sétányain, Kürtösön, Fakerten, Feltóton és Nagyzerénden pedig mindenhol a közterületeken. Ugyanez érvényes a parlamenti választások jelöltjeire és kampánystábjaik tagjaira is a kampányrendezvények idején.

A rovatból ajánljuk:

Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.