Mobilkórház épül az Expón

Vasárnap reggel megkezdték egy mobilkórház építését az aradi Expo kiállítási központ pavilonjaiban.

A katonai tábori kórházat a koronavírusos megbetegedések számának növekedése esetére készítik elő. A Mosóczy-telepi új tbc-kórházat korábban kiürítették, hogy ott biztosítsanak helyet a fertőzésgyanús pácienseknek, de a 100 kórházi ágyból 99 már foglalt (nem minden beutaltról derült ki, hogy elkapta a koronavírust).

Az Expón 150 kórházi ágyat rendeznek be, ezeket – matracokkal, ágyneműkkel együtt – az állami különleges tartalékalapokat kezelő hatóság bocsátotta Arad rendelkezésére. Az építkezésbe a az aradi tűzoltóság mellett a várban állomásozó 191-es számú gyalogsági zászlóalj hivatásos katonáit vonták be.

Aradon az országos közegészségügyi intézet vasárnap reggeli adatai szerint 128 koronavírusos beteget tartanak nyilván, s eddig 11-en estek a járvány áldozatául.

Legutóbb, csütörtökön egy 59 éves férfi hunyt el, de a koronavírusteszt – pozitív – eredménye csak pénteken érkezett meg.

 

A rovatból ajánljuk:

Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.