Meghalt egy második aradi koronavírus-fertőzésben

Négy új koronavírusos beteg halálát jelentettbe a hivatalos kormányzati tájékoztató portál csütörtök este, köztük egy 45 éves aradi férfiét.

Ezzel 22-re nőtt a koronavírus-járvány romániai áldozatainak száma. A csütörtökön bejelentett halálesetek:

  • egy 56 éves Dâmbovița megyei férfi, aki vesebeteg volt, és március 23-án derült ki róla, hogy fertőzött – Bukarestben hunyt el ma;
  • egy 49 éves Temes megyei férfi, akit akut tüdőgyulladással diagnosztizáltak, emellett vérnyomásproblémái is voltak; a beteg bevallása szerint nem utazott külföldön, és nem találkozott fertőzött személyekkel; 20-án járt a temesvári sürgősségin, ahol szakvizsgálatot javasoltak neki a járványkórházban, ahol másnap megjelent, de nem utalták be; 24-én mentőt hívtak hozzá, mintát vettek tőle, de otthon maradt, ahol csütörtökön meghalt, aznap, amikor a tesztje pozitív lett;
  • egy 70 éves Neamț megyei, asszony, a Piatra Neamț-i veseosztályon volt dialízis végett, tegnap hunyt el;
  • egy 45 éves aradi férfi, akiről szerdán bizonyosodott be a fertőzés, és aznap halt meg a mentőautóban, miközben átszállították a temesvári járványkórházba; más részletet nem hoztak nyilvánosságra róla.

Kedden egy 64 éves aradi férfi hunyt el.

A rovatból ajánljuk:

Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.