Megérkeztek a Rákóczi Szövetség iskolatáskái [FRISSÍTVE]

Minden Arad megyei magyar nagycsoportos ajándékot kap.

A múlt pénteken az ágyai óvodában tartott Anyák-napi ünnepségre ellátogatott Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke és Erdős Bálint, Szinte község polgármestere.

A rendezvény keretében köszöntötték a szülőket és a gyerekeket, majd átadták a nagycsoportosoknak, akik ősszel előkészítő osztályosok lesznek, a Rákóczi Szövetség által biztosított iskolatáskákat.

Az Anyák-napi ünnepségen a gyerekek verses-zenés műsort adtak elő – tájékoztat a megyei RMDSZ-szervezet sajtóközleménye.

FRISSÍTÉS: Szerdán a kisiratosi óvodába látogatott el Faragó Péter parlamenti képviselő, Korondi-Józsa Erika helyi polgármester és Almási Vince a helyi RMDSZ-elnök, hogy a kilenc nagycsoportos óvodásnak átadják a Rákóczi Szövetség által biztosított iskolatáskákat.

A szülőkkel való találkozás keretében Faragó Péter elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy a Rákóczi Szövetséggel való együttműködés eredményeképp a „De nehéz az iskolatáska…” program egész Arad megyére kiterjedhetett és így minden magyar előkészítős új iskolatáskával kezdheti a tanévet.

Azt is elmondta, hogy a táskák nem maradnak üresen, hiszen szeptemberben a családok meg fogják kapni a tanszertámogatást, amelynek értéke 10 ezer forint.

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.