Megemlékezés a Szabadság-szobornál [AUDIÓ, VIDEÓ]

Az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc céljait állították párhuzamba az erdélyi magyarság mai kisebbségi jogi törekvéseivel Aradon. A mártírtábornokok kivégzésének 168. évfordulójára szervezett megemlékezések fő rendezvényét a 13 vértanú emlékművénél, Zala György monumentális kompozíciójánál, a Szabadság-szobornál tartották.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke azt hangsúlyozta, hogy minden nemzedéknek meg kell vívnia a maga szabadságharcát, a romániai magyar közösségnek pedig ma a parlamenti demokrácia eszközeivel kell lehetővé tennie, hogy a következő nemzedékek is magyarként élhessenek szülőföldjükön.

A magyar kormány képviseletében felszólaló Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára kifejtette, hogy október hatodikán a nem magyar származású szabadságharcosokra, a horvát, szerb, német és osztrák származású aradi vértanúkra, a szlovák honvédekre, a bécsi légióra, a lengyel önkéntesekre, a ruszin katonákra és a román származású honvédekre is kegyelettel emlékezik a nemzet vértanúi előtt tisztelgő magyarság.

Faragó Péter parlamenti képviselő, Arad megyei RMDSZ-elnök többek között azt szorgalmazta, hogy a német és francia mintára végre a magyaroknak és a románoknak közösen kellene megemlékezniük, és elfeljetniük a történelmi sérelmeket.

A borús időben összesereglett mindegy ezer megemlékező előtt Gheorghe Falcă polgármester és Arad megye román vezetői is tisztelegtek a szabadság eszményéért életüket áldozó mártírok emléke előtt.

Hallgassa meg Pataky Lehel Zsolt összeállítását, amit a Temesvári Rádió Magyar adása számára készített:

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.