Maradhat az RMDSZ-es prefektus Arad megyében

A kormánykoalíciót alkotó pártok vezetőinek tanácskozását egyezmény született a megyei prefektusi és alprefektusi tisztségek újraosztásáról – írja a Digi24.ro.

A döntés értelmében az RMDSZ-nek – mint a koalíció legkisebb tagjának – az eddigi öt helyett csak négy prefektusa lesz, emellett tíz megyében jelölhet alprefektust. A Szociáldemokrata Pártnak (PSD) 20, a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) 18 kormánymegbízottja lesz a jövőben.

Egy múltheti egyezség értelmében a megyei prefektusi hivatalok élére az a párt javasolhat vezető, amelyik a megyei önkormányzati elnöki tisztséget is elnyerte a legutóbbi választásokon. E szerint Arad megyében a PNL-t illette volna meg a tisztség, de a liberálisok nem tartottak rá igényt, és végül „a néhány kivétel” egyike lett Arad, ahol az RMDSZ megtarthatja a posztot, amelyet jelenleg Tóth Csaba jogász tölt be.

Az RMDSZ-nek Szilágy, Kovászna és Hargita megyében lesz ezenkívül prefektusa, elveszítette viszont Kolozs megyét, ahol be kell érnie egy alprefektusi címmel. Emellett Bukarestben, Fehér, Brassó, Hunyad, Bihar, Máramaros, Maros, Beszterce és Szatmár megyében javasolhat személyt az alprefektusi székbe.

 

A rovatból ajánljuk:

Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Pécskán a Búzavirág Egyesület és Néptáncegyüttes, valamint a Pro Pécska Egyesület szervezésében emlékeznek mindazokra, akik kiálltak a magyar nemzet szabadságáért, és áldozatukkal örökre beírták nevüket a történelembe, Aradon orgonakoncertet tartanak.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.