Magyar személyiségeket is kitüntetnek a városnapokon

Az aradi városi képviselő-testület augusztus 17-i, csütörtök délelőtti ülésén szavaznak az idei városnapok kitüntetett személyiségeiről. Megszokhattuk, hogy minden évben magyar személyiségeket is oklevéllel jutalmaznak hivatástudatukért és a város hírnevének öregbítéséért. Idén Simó Margit képzőművészt és Lészay Magdolna veterán asztaliteniszezőt terjesztették fel Kiválóság-díjra. Rajtuk kívül Marius Copil teniszező, Adriana Giniță színmésznő, Mariana Tocaciu és Ioan Stan pedagógusok, valamint Marius Țîrle civil aktivista kap kitüntetést. Az előkelőbb Pro Urbe-díjra szintén egy magyar gyökerű személyiséget, a mozgássérületek egyesülete helyi szervezetének elnökét, Ecaterina Jagert (Jager Katalint), illetve Constantin Ciuce sebésprofesszort, akadémikust terjesztették fel.

Az Aradi Városnapok egyébként augusztus 18-án kezdődik és 27-én ér véget. Az első három nap a Szabadság (Arvam Iancu) téren az aradi termékek vásárát rendezik meg, ezzel egy időben a Maros-parton, a Perla Mureșului és a Belvedere vendéglő közötti sétányon gasztronómiai fesztivál zajlik majd. A hagyományos belvárosi vásárt – a kézművesek és az árusok sajnálatára - „szétszórták”, és az Alfa, Mikelaka, Gáj negyedekben szervezik meg. Augusztus 21-től a programsorozat végéi pedig a Forray (Mețianu) utcában régiségkereskedők vásárát tartják.

Hagyomány, hogy a barayai testvérvárosnak, Pécsnek is szentelnek egy napot. Ez idén augusztus 24-re, csütörtökre esik. 17 órától a Klió-teremben Marsalkó Péter pécsi fotóművészeti kiállítását nyitják meg, 18 órától a bábszínházban a MárkusZínház mutatja be az Égig érő fát, ezzel egy időben pedig a Román–magyar megbékélési parkban koncertek kezdődnek: fellép a Clarsax dzsesszegyüttes, a Híres Pannónia régizenekar, a Mecsek Néptáncegyüttes, amely szabadtéri táncházot is tart, végül a Jazzimipair együttes zárja az estet.

A több mint ötven rendezvényből álló városnapok részletes, román nyelvű programja itt érhető el.

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.