Lezárult az előkészítő osztályos beiratkozás első szakasza [AUDIO]

Már most körvonalazódni látszik, hogy hol lesznek létszámgondok a magyar tagozatokon a jövőben.

Arad megyében nem éri el a 120-at a magyar előkészítő osztályba beiratkozottak száma: az önálló osztályokban jóváhagyott 99 helyre 66-an, az összevont osztályokban jóváhagyott 56 helyre 50-en jelentkeztek.

Igaz, hogy április végén csak a beiratkozás első szakasza zárult le, és ezt követi május utolsó hetében még egy, sőt az őszi becsengetésig is lehet még iskolát, osztályt választani, de már most körvonalazódni látszik, hogy hol lesznek létszámgondok a magyar tagozatokon a következőkben is.

Amióta ugyanis az előkészítő osztályt az óvodából áthelyezték az iskola falai közé, ez számít az első évfolyamnak, ami évekre meghatározza egy-egy iskola helyzetét. Pataky Lehel Zsolt Arad megye főtanfelügyelő-helyettesét, Pellegrini Miklóst kérdezte a Temesvári Rádió Magyar adásában. Hallgassa meg:

A rovatból ajánljuk:

Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Pécskán a Búzavirág Egyesület és Néptáncegyüttes, valamint a Pro Pécska Egyesület szervezésében emlékeznek mindazokra, akik kiálltak a magyar nemzet szabadságáért, és áldozatukkal örökre beírták nevüket a történelembe, Aradon orgonakoncertet tartanak.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.