„Lehetett volna rosszabb is a 2018-as év” [AUDIÓ]

A román belpolitikai viszály miatt elsikkadt a nagy-román centenárium, de azért figyeltek, hogy a magyar jogkövetelések ne teljesüljenek.

A 2018-as évben a román közbeszédet az 1918-as román egyesülés centenáriuma, az újkori román állam megalapításának 100. évfordulója hatotta át. Ezzel is összefüggésbe hozható talán, hogy a román véleményformálók, a politika és az igazságszolgáltatás részéről több magyarellenes megnyilvánulást tapasztalhattunk: gondoljunk csak a volt kormányfő, Mihai Tudose akasztással való fenyegetésére, a kisebbségi oktatást megszorító intézkedésekre, a terrorizmussal vádolt székelyföldi fiatalok koncepciós perhez hasonlító elítélésére, a közösségi javak visszaszolgáltatásának gátolására. Az RMDSZ Arad megyei parlamenti képviselőjét, Faragó Pétert kérte Pataky lehel Zsolt, hogy mindezek tökrében értékelje a 2018-as évet, de az idei esztendő fontosabb eseményeit is számbavették.

Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült interjút:

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.