Kovács Imre: Pereg egy kis Európa [AUDIO]

Harmadik mandátumára pályázik Németpereg községben Kovács Imre RMDSZ-es polgármester.

Szó szerint viharosan indult Kovács Imre németperegi polgármester elöljárói pályafutása nyolc évvel ezelőtt: a 2012-es helyhatósági választások után óriási pusztítást végzett a szélvihar a magyar határ menti Arad megyei községben, és még át sem vehette jóformán a mandátumát, rá hárult a kárenyhítés irányítása.

Kovács Imre akkor legény volt a gáton, talán annak is köszönhető, hogy németperegiak (ahogy a helyiek mondják: nagyperegiek) és a kisperegiek négy év múlva is megválasztották polgármesternek Kovács Imrét, aki az RMDSZ jelöltjeként a harmadik mandátumára pályázik az idei választásokon.

Kovács Imre a Temesvári Rádió Magyar adásában Pataky Lehel Zsoltnak elevenítette fel, hogy is kezdődött polgármesteri pályája. Hallgassa meg az interjút:

A rovatból ajánljuk:

Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Országszerte 115 új bölcsőde készült már el, de a középítkezési minisztérium szerint a helyi önkormányzattok felelőssége a működési feltételek megteremtése. Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, és a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.