Koronavírusos lett a zádorlaki iskolaigazgató

Online folytatódik az oktatás a zádorlaki iskolában, miután a tanintézmény igazgatója megfertőződött a koronavírussal.

Az Arad megyei tanfelügyelőség vezetője az Agerpresnek úgy nyilatkozott: az iskolaigazgató kedd reggel tájékoztatta őket arról, hogy hétfő estére pozitív lett a koronavírus-tesztje – számolt be a Mazol. Mint kiderült, már szombaton megjelentek nála a fertőzésre utaló tünetek, ezért nem vett részt a hétfői tanévnyitón, hogy ne kockáztassa kollégái vagy a diákok egészségét.

Az iskolaigazgató azonban a múlt hét folyamán – azelőtt, hogy tünetei lettek volna – minden nap a tanintézményben volt, számos kollégájával találkozott, ezért úgy döntöttek, hogy kedd reggel az iskolát bezárják – részletezte Marius Göndör tanfelügyelő.

A megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP) járványtani vizsgálatot indított az ügyben, a helyi vészhelyzeti bizottságnak pedig meg kell erősítenie a tanfelügyelőség azon döntését, miszerint a piros forgatókönyv szerint, azaz kizárólag online folytatódik a településen a tanítás. A zádorlaki iskolában több mint kétszáz elemi osztályos és gimnazista gyermek tanul.

Kedd reggeli adatok szerint Arad megyében 302 tanintézmény a zöld, 112 a sárga és 25 iskola (két esetben nem a járványhelyzet, hanem felújítások miatt) a piros forgatókönyv szerint szervezi meg a tanítást.

A rovatból ajánljuk:

Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Országszerte 115 új bölcsőde készült már el, de a középítkezési minisztérium szerint a helyi önkormányzattok felelőssége a működési feltételek megteremtése. Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, és a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.