Koronavírusos betegeket szállítanak Magyarországra Aradról

A Magyarország által Romániától átvett 50 koronavírusos beteg közül ötöt az Arad Megyei Sürgősségi Kórházból szállítanak át még pénteken Szegedre – közölte Simina Roz, az aradi egészségügyi intézmény sajtószóvivője.

Az intenzív ellátást igénylő betegek közül ötöt küldhet át a határon az aradi kórház, ezt egyfajta kvóta alapján számolták ki, a szóvivő szerint „ennyi hely jutott”. Simina Roz hozzátette, hogy az orvosoknak 11 súlyos állapotban lévő páciens közül kell kiválasztaniuk azt az ötöt, akit a rohammentő-szolgálat (SMURD) járműveivel utaztatnak a száz kilométerre lévő Szegedre. A betegek állapotának súlyossága mellett azt is figyelembe veszik, hogy ki mennyire van szállítható állapotban.

Azt, hogy pontosan mikor indul a „különjárat”, és mennyi ideig lesznek Szegeden a páciensek, a szóvivő nem tudta megmondani.

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter szerdán jelentette be, hogy Magyarország segít Romániának, és 50 koronavírusos beteget vesz át intenzív ellátásra; őket a szegedi és a debreceni klinikákon helyezik el. Korábban a magyar kormány lélegeztetőgépeket és favipiravir hatóanyagú gyógyszert is küldött Romániának.

A rovatból ajánljuk:

Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Pécskán a Búzavirág Egyesület és Néptáncegyüttes, valamint a Pro Pécska Egyesület szervezésében emlékeznek mindazokra, akik kiálltak a magyar nemzet szabadságáért, és áldozatukkal örökre beírták nevüket a történelembe, Aradon orgonakoncertet tartanak.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.