Koronavírus-tesztgépet kapott Arad

A koronavírus kimutatásához szükséges berendezést és három hónapra elegendő tesztet kapott csütörtök délelőtt az Arad Megyei Sürgősségi Kórház.

A megyei önkormányzat közleménye szerint a berendezést az állam- és kormányfőnek jelzett igény alapján kapta az egészségügyi intézmény.

A berendezést a szakminisztérium és a megye költségvetéséből közösen fedezik. „Arad frontmegyének számít, itt jöttek be az országba a koronavírus-járvány sújtotta országokból hazatérő román vendégmunkások, az első fertőzésgyanús eseteket itt helyezték karanténba, a határrendészek, rendőrök, csendőrök, tűzoltók és egészségügyi dolgozók voltak elsőként kitéve a veszélynek, ehhez képest nem volt tesztgépünk eddig” – indokolta a szükséget Iustin Cionca megyei tanácselnök a közleményben.

A gépet a volt városi kórház épületében állítják majd működésbe. A héten egy újabb tesztberendezés érkezik Aradra az egyik távközlési szolgáltató alapítványának felajánlásából.

A rovatból ajánljuk:

Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.