Cenzúrázták a pápa csíksomlyói miseruháját

Miután a Vatikán teljes egészében jóváhagyta a Ferenc pápa csíksomlyói szentmiséjére készült kazulát, a román kormányőrség (SPP) illetékesei pár nappal az esemény előtt letakartatták az azon szereplő magyar feliratot – írta meg a Krónikára hivatkozva a Maszol.

A szimbólumokkal teletűzdelt miseruhán eredetileg a csíksomlyói kegyszobor és kegytemplom, valamint a romániai pápalátogatás logója és magyar nyelvű mottója („Járjunk együtt!”) is látható volt – áll a cikkben. A ruha a június elsejei szentmise előtt egy héttel készült el, tervezője és kivitelezője a szatmári Sabău Trifu Cristina egyházművész.

A Krónika értesülését, miszerint a bukaresti hatóságok eltávolították a kazuláról a magyar feliratot, a csíksomlyói pápalátogatást előkészítő szervezők megerősítették. Bodó Márta sajtóbizottsági tag az Urbán Erik, a csíksomlyói kegytemplom igazgatójától kapott tájékoztatás alapján elmondta: a román kormányőrség takartatta le a feliratot, miután az erdélyi ferencesek tartományfőnökétől érdeklődött arról, hogy igaz-e, hogy a ruhán magyar felirat látható. A lap szerint a tartományfőnöktől azt is megkérdezték: nem tudja, hogy ez Románia?

A pápa biztonságáért felelős állami szervet nem foglalkoztatta, hogy a Vatikán már jóváhagyta a miseruhát, elrendelte a magyar felirat eltávolítását, így a logóra rávarrtak egy sávot, ami épp eltakarja a szöveget. Az eszközölt módosításról a Vatikánt is meggyőzték a román hatóságok.

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.