Kézfertőtlenítőket helyeztek el a tömegközlekedési járműveken

Miután csütörtökön a fizikai távolságtartáshoz festettek fel „szamárvezetőt” a villamosmegállókban, pénteken megkezdték a kézfertőtlenítők felszerelését a tömegközlekedési járműveken az aradi Közszállítási Vállalat (CTP) munkatársai.

Az aradi városháza közleménye szerint 150 doboz, folyékony kézfertőtlenítő eszközt helyeztek el a villamosokon és a buszokon.

Mindez a koronavírus-járvány elleni védekezést szolgálja, illetve a vészhelyzetről rendelkező előírás is tartalmazza ezek kihelyezését.

A kézfertőtlenítők a járműveken a középső ajtók közelében találhatók, azokat jelölték ki ugyanis felszállásra. Kézfertőtlenítőből jutott a vasútállomás előtt, a színház és a polgármesteri hivatal közelében lévő, illetve két Hegyalja téri villamosmegállóba is.

A rovatból ajánljuk:

Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Országszerte 115 új bölcsőde készült már el, de a középítkezési minisztérium szerint a helyi önkormányzattok felelőssége a működési feltételek megteremtése. Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, és a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.