Készül Arad megye értéktára [AUDIÓ]

Békés megyei ihletésre az Arad megyei önkormányzat is összeállítja a megye értéktárát.

Az épített és szellemi örökség, a természeti kincsek és fontos történelmi események, továbbá az ipartörténeti jelentőségű megvalósítások gyűjteménye december végéig elkészül és bemutatják.

A tervek szerint évente bővítik és újból megjelentetik a katalógust, mert elsőre képtelenség valamennyi értéket felsorakoztatni benne. Az Arad megyei Kisiratos egyébként már megelőzte a megyei önkormányzatot: 2016-ban – pusztaszabolcsi segédlettel – elkészítették a település értéktárát.

Az ígéret szerint a kiadvány tükrözni fogja Arad megye soknemzetiségű jellegét is. Pataky Lehel Zsolt először is arról kérdezte a megyei önkormányzat kommunikációs igazgatóját, Andó Andrást, hogy mi kerül az értéktárba. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült interjút:

Audió

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.