Kelemen Hunor: életmentő segély érkezik Magyarországról

Az RMDSZ kérésére a magyar kormány lehetővé tette, hogy a romániai kórházak is hozzájussanak egy fontos gyógyszerhez, amellyel sok helyen kezelik a fertőzötteket.

A napokban gyorssegély érkezik Magyarországról – olvasható az RMDSZ közleményében.

„Maszkokat, kesztyűket, védőruhákat, fertőtlenítőszereket kértünk. Ezeket az erdélyi magyarok lakta megyékbe juttatjuk el, azokhoz, akik az élvonalban küzdenek a koronavírus-járvánnyal. Köszönjük a segítséget Szijjártó Péter külügyminiszternek!” – idézte a közlemény Kelemen Hunor szövetségi elnököt.

Kelemen arra kért mindenkit, hogy tartsuk be az előírt rendelkezéseket és óvintézkedéseket. „Tudom, különösen nehéz ez húsvétkor, amelyet szeretteinkkel töltenénk. Idén fejezzük ki szeretetünket azzal, hogy nem tesszük ki őket a fertőzés veszélyének” – fogalmazott.

A rovatból ajánljuk:

Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Országszerte 115 új bölcsőde készült már el, de a középítkezési minisztérium szerint a helyi önkormányzattok felelőssége a működési feltételek megteremtése. Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, és a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.