Kecskeméti támogatás a Pécskai Magyar Közösségi Háznak

A hónap közepén Kecskemétre, a Hírös Agóra Kulturális és Ifiúsági Központba kapott meghívást a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület legifjabb tagja, Balta-Tajcs Hanna.

Az Utánunk is újak jönnek című magyar nótaesten ismert művészek mellett pályakezdő előadók is felléptek, akik a 2017-ben megszervezett Pécskai Nemzetközi Magyarnóta-éneklési verseny díjazottjai voltak.

A pécskai kislány bátorságát és szép szavalatát vastapssal jutalmazta a kecskeméti közönség „Tisztelettel köszönjük a meghívást és a jelentős összegű adományt Fejős Jenő barátunknak, a Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett nótaénekesnek, a Nemzetközi Szent György Lovagrend lovagjának és kedves feleségének, Sági Gabriellának, neki külön köszönjük felajánlását, a goblenkiállításán összegyűjtött összeget” – mondta Balta-Tajcs Tünde, az egyesület elnöke, Hanna édesanyja. Hozzátette: hálával tartoznak Bekő Józsefnek és feleségének, Bekőné Gyulai Zsuzsannának, illetve a kecskeméti Uno Hotel tulajdonosának, Deutschné Sipos Irénkének a szeretetteljes fogadtatásért és ellátásért, valamint a jelentős összegért.

Köszönetet mondanak továbbá a legtöbbször a háttérben tevékenyedő és mindig segítő kezeket nyújtó Kádár Zsuzsannának, aki Záhonyban él, de közel 350 kilométerről folyamatosan figyelemmel kíséri a pécskai egyesület munkáját. A szervezők és támogatók jelentős összeget adtak át a Pécskai Magyar Közösségi Ház javára amit a tavasszal kezdődő felújítási munkálatokra fordítanak.

Novemberben a Pécskán idén nyáron nagy sikerrel bemutatott Tiszta szívvel című jótékonysági műsorral lépnek fel a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület tagjai Battonyán és Záhonyban, a bevételt szintén a Magyar Közösségi Házra költik.

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.