Kármel-hegyi Boldogasszony ünnepe Máriaradnán

Tavaly volt 350 éve, hogy a máriaradnai bazilikában található csodatevő Mária-kép a mai kegytemplom helyén álló kápolnába került.

Az 1750 előttről származó írott beszámolókból kiderül, hogy a mai Kármel-hegyi Boldogasszony kegykép 1668-ban már Radnán volt. Egy helyi bosnyák lakos, Djuro Vrichonossa vásárolta meg egy olasz vándorkereskedőtől, évekkel később pedig a radnai templomnak ajándékozta.

A kegykép ma falemezre erősítve látható, a széleit aranybrokát szegély díszíti és 1767-ben helyezték el a kegytemplom főoltárán.

A Kármel-hegyi Boldogasszony napján, július 16-án, kedden egyházmegyei zarándoklatra kerül sor a kegytemplomhoz. A 11 órakor kezdődő ünnepi szentmise főcelebránsa Pál József Csaba megyéspüspök. A liturgiát követően kerül sor Xantus Géza neves erdélyi festőművész tárlatának megnyitójára.

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.