Jövő pénteken kezdik kifizetni az oktatási támogatást

Február 19-én kezdődik 2020–2021-es tanévre a magyar állam által nyújtott, a külhoni magyar oktatásban résztvevő diákoknak járó oktatási támogatások kifizetése.

A közlemény szerint első körben leginkább azok kapják meg a mintegy 22 ezer forintnak megfelelő lejt, akik tavasszal már benyújtották az igényléseket, és van OTP-folyószámlájuk.

Második ütemben fizetnek azoknak, akik ősszel küldték be az igénylést, illetve számlát kell nyitniuk (első ízben igénylők), vagy valamely iratot pótolniuk kellett.

Mindenkinek értesítést küldenek postán. Kérik az érintetteket, hogy figyelmesen olvassák el az értesítő levelet, és kövessék az utasításokat, amennyiben az adatfrissítésre, kártyaátvételre, szerződés aláírásra szólít fel. A kifizetések február 19. és március 26. között történnek minden hét péntekén, de nem abc-sorrendben. A kifizetés dátumát az értesítő levél tartalmazza.

A rovatból ajánljuk:

Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Pécskán a Búzavirág Egyesület és Néptáncegyüttes, valamint a Pro Pécska Egyesület szervezésében emlékeznek mindazokra, akik kiálltak a magyar nemzet szabadságáért, és áldozatukkal örökre beírták nevüket a történelembe, Aradon orgonakoncertet tartanak.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.