Jóváhagyta a kormány Pécska zászlaját

A legutóbbi kormányülésen elfogadták Pécska zászlótervét – számolt be a Facebook-oldalán Antal Péter polgármester.

Az elöljáró szerint a 141/2015-ös törvény értelmében valamennyi közigazgatási egység kérheti a kormány jóváhagyását saját és egyedi lobogójára, ennek alapján fordult az önkormányzat a zászlótervvel a kormányhoz.

A tervezet megkapta a Román Akadémia címertani bizottságának jóváhagyását: a zászló aranyszínű, a búzamezőket és a pécskai kenyeret szimbolizálva, rajta középen a város címerével – írta Antal Péter.

A legutóbbi kormányülés utolsó előtti pontja városunkra vonatkozott: „Határozattervezet Pécska város, Arad megye...

Közzétette: Antal Péter – 2021. március 18., csütörtök

 

A rovatból ajánljuk:

Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Pécskán a Búzavirág Egyesület és Néptáncegyüttes, valamint a Pro Pécska Egyesület szervezésében emlékeznek mindazokra, akik kiálltak a magyar nemzet szabadságáért, és áldozatukkal örökre beírták nevüket a történelembe, Aradon orgonakoncertet tartanak.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.