Jeles személyiségek sírjait rejtik az aradi temetők [AUDIO]

Jeles magyar közéleti személyiségek, 1848-as honvédtábornokok, a 20. század elején ünnepelt színészek, a második világháborúban elesett katonák csontjait rejtik és rejtették az aradi temetők.

Egyesek esetében azért használatos a múltidő, mert az első világháborút lezáró békediktátum, majd a második világégést követő nacionalista-kommunista diktatúra nemcsak az élőknek hozott üldöztetést a nemzetiségük miatt, hanem a holtakat is háborgatták.

Voltak, akiket kegyeletsértő módon kihantoltak, másokat meg éppenséggel jeltelen sírokba temettek. Tizenkét köztemető van Aradon, és mindegyikben volt vagy van négy-öt olyan sír, amelyek nevezetessé teszik.

Pataky Lehel Zsolt összeállítása a Temesvári rádió Magyar adása számára készült. Hallgassa meg:

 

A rovatból ajánljuk:

Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.
Arad nem csak a gyász helye [AUDIO]
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszéde a vértanúk kivégzésének 177. évfordulóján.