Játszva töltötték a vakációt a Vlaicu-iskolában [AUDIÓ]

Az erdélyi magyarság körében tartja magát a mondás, hogy a magyarul tanulóknak többet kell tudniuk, teljesíteniük, mint a többségi nemzet tagjainak ahhoz, hogy érvényesüljenek. Fordítva is igaz ez: a magyar tanintézményeknek többet kell nyújtaniuk ahhoz, hogy fennmaradjanak, vonzóvá tegyék a diákok és szöleik számára, hogy ne küszködjenek folytonos létszámgondokkal.

Ezért külön foglalkozásokat, tehetséggondozó porgramokat, ügyesség- és közösségfejlesztő tevékenységeket kínálnak.

Arad egyik kerületi iskolájának, az Aurel Vlaicu Általános Iskola magyar tagozata a most záruló félévközi szünidőben is gyerekzsivajtól volt hangos, ugyanis téli játszóházat szerveztek a nagycsoportos óvodásoknak és elemi iskolásoknak.

A megye több településéről, sőt a román tagozatokról is jöttek gyerekek. Pataky Lehel Zsolt riportja a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült. Hallgassa meg:

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.