„Itt áll a temető tanúnak / Fejfáin magyar még a szó” [AUDIÓ]

November elseje Mindenszentek ünnepe, amikor az összes megdicsőült lélekre emlékezik a katolikus keresztény egyház, mindazokra, akiknek nincs külön ünnepük a naptárban. November 2-án pedig halottak napja következik, amikor elhunyt szeretteinkre – egyháztanilag „az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő hívekre” – emlékezünk.

Az aradi temetőkben számos olyan jeles személyiség alussza örök álmát, akikre legalább ilyenkor emlékeznünk illik, akiknek sokat köszönhet a méltatlan utókor. Ujj János nyugalmazott történelemtanár, helytörténész több mint két és fél évtizedes kutatómunka eredményeként 2009-ben jelentette meg az Aradi temetők című könyvét, amely a sírkertek történetét foglalja össze, és egyben a bennük nyugvó jeles aradi magyar személyiségek (sok esetben ma már nem létező) sírjainak a gyűjteménye. A „helytörténeti mentőakcióról”, az eltűnt síremlékekről beszélgetett a szerzővel a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában Pataky Lehel Zsolt. Hallgassa meg az interjút rádió archívumából!

Audió

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.