Ismét fennakadást okozott az esővíz

A víz- és csatornázási művek mintegy ötven munkását kellett bevetni szerdán Aradon az egész éjjel tartó – és délig szűnni nem akaró – eső miatt. A vízelvezető árkok és kanálisok nem bírták elnyelni a nagy mennyiségű csapadékot, ezért szivattyúkat is használni kellett – tájékoztatott a városháza késő délutáni közleményében.

A csatornarendszer „szokás szerint” – mint minden hevesebb esőzésnél – a mikelakai Maros-híd előtt, Kisszentmiklóson, valamint a teherforgalmi terelőút váraljai szakaszán mondta fel a szolgálatot, de a belvárosban is fennakadást okozott. A polgármesteri hivatal alárendeltségébe tartozó helyi rendőrség közlekedésrendészeti osztálya az említett szakaszokon mindkét irányban lezárta egy ideig a gépjárműforgalmat, nehogy elakadjanak az autók a vízben.

Kora estére helyreállt a rend Aradon, a tájékoztatás szerint.

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.