Iskolai ösztöndíjak a Rákóczi Szövetségtől

A Rákóczi Szövetség és az RMDSZ Arad Megyei Szervezete együttműködésének köszönhetően 2019-ben egész Arad megyére kiterjedt az iskolaválasztási ösztöndíj-program.

A Rákóczi Szövetség munkatársai szeptember 19-én és 20-án látogatnak Arad megyébe, hogy azoknak a családoknak, akik gyermekeiket magyar előkészítő osztályba íratták, személyesen adják át az egyenként 10 ezer forintos ösztöndíjakat.

A tavalyi ösztöndíjátadásról ITT olvasható beszámoló, illetve hallgatható meg rádióriport.

A rovatból ajánljuk:

Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
A gyanú szerint a belügyi alkalmazottak 200 és 400 euró közötti összegeket fogadtak el azért, hogy a gyakorlati vizsgát meghamisítsák, és a jelentkezőket jogosítványhoz segítsék. Azokkal szemben, akik nem adtak pénzt, a vizsgabiztosok a nyomozók szerint szigorúbbak voltak.
Arad megyében a második legzsúfoltabbak a kórházak
Az Országos Egészségbiztosító Pénztár legfrissebb adatai szerint Arad megyében a kórházi ágyak átlagos kihasználtsága 82,5 százalék, ennél csak Ilfov megyében magasabb: 83,5 százalék.
Szerdától ismét használhatja a nagyközönség a belvárosi sportpályát
Több mint 7000 négyzetméteren sokféle sportágat lehet űzni a várhíd lábánál.
Forgalomkorlátozás a mikelakai felüljárón augusztus közepéig
Július 6. és 14. között, a villamossínek felújítása miatt.