Így emlékezett Arad október 6-án [AUDIÓ, VIDEÓ]

A magyar szabadságért életüket áldozó hősök emlékének ápolását, a megszerzett közösségi jogok megtartását, a szomszédos népek közti kölcsönös bizalom és tisztelet építését nevezték fontosnak az 1848–1849-es forradalom leverésének 170. évfordulójára szervezett aradi emlékünnepségek szónokai. 

Az előző évektől eltérően szürkületben, a díszkivilágításban tündöklő Szabadság-szobornál tartották a megemlékezések főrendezvényét.

A vasárnapi program a kivégzések vélt helyszínén álló obeliszknél kezdődött. A szabadságharchoz és a vértanúkhoz történelmi szálakkal kötődő minorita rend képviseletében Blénessy Róbert aradi házfőnök, belvárosi plébános mondott fohászt a kivégzettek lelki üdvéért, majd elhelyezték az emlékezés koszorúit a magyar kormány, az RMDSZ, a különböző hazai és Kárpát-medencei civil szervezetek és a történelmi magyar egyházak képviselői.

A megemlékezés fél hatkor az aradi minorita templomban tartott szentmisével folytatódott.

Paptestvérek a misére való bevonulás előtt

A szertartás után az egyházfők és a világi meghívottak, valamint a több ezres emlékező gyülekezet gyalog vonult a templomtól a Román–magyar megbékélés parkjáig, ahol vértanúk emlékművénél tartották a megemlékezések főrendezvényét.

Megemlékezők felvonulása

A Szabadság-szobornál beszédet mondott többek között Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnökhelyettese. A beszédek végén a Csiky Gergely Főgimnázium diákjai fáklyákkal alkottak élőláncot Zala György monumentális alkotása körül, míg elhelyezték az emlékezés koszorúit.

Pataky Lehel Zsolt foglalta össze a hétvégi aradi megemlékezéseket a Temesvári Rádió Magyar adása számára. Hallgassa meg:

Audió

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.