Idén is lesz Iskolatáska-program

Jó hírrel kezdődhet az új tanév azoknak a diákoknak, akik Arad megyében a magyar nyelvű oktatást választották: a Rákóczi Szövetség és az RMDSZ Arad megyei szervezete együttműködésének köszönhetően egy kiváló minőségű iskolatáskát kapnak a 2020–2021-es tanévre.

A táskák már megérkeztek, éppen ezért kérnek minden szülőt, aki magyar előkészítőbe íratta\íratja gyermekét, hogy ne költsön iskolatáskára. Az RMDSZ Arad megyei szervezete biztosít mindenkit afelől, hogy a beiratkozott előkészítősök az iskolakezdés napján megkapják a táskát – olvasható az RMDSZ közleményében

Ezenfelül a Rákóczi Szövetség 10 ezer forintos egyszeri ösztöndíjat adományoz az iskolakezdőknek. Ez az összeg fedezi az iskolatáska teljes felszerelését, olyan tanszerekkel, amelyekre az előkészítős diákoknak szükségük lehet a tanév folyamán.

Az ösztöndíjra igényt tartó családok egy erre a célra készített ösztöndíj-igénylőlap kitöltése szükséges, kérjék a pedagógusok, igazgatók segítségét ez ügyben.

A rovatból ajánljuk:

Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Országszerte 115 új bölcsőde készült már el, de a középítkezési minisztérium szerint a helyi önkormányzattok felelőssége a működési feltételek megteremtése. Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, és a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.