Hétszáz palack bort adományozott Balla Géza a kórházi dolgozóknak

A keleti kereszténység húsvéti ünnepe alkalmából 700 palack ménes-magyarádi bort adományozott az egészségügyi alkalmazottaknak Balla Géza ópálosi pincészete.

Az Arad Megyei Tanács szombat délelőtti közleménye és köszönetnyilvánítása szerint a nemzetközi szaktekintélyű borász a koronavírus által okozott betegséggel küzdő, a pácienseket ápoló orvosoknak, ápolóknak, asszisztenseknek a munkáját ismerte el a figyelmességgel.

Az ortodoxok és görögkatolikusok a hétvégén ünneplik Krisztus feltámadását. A járványkórházban és a városi kórházban dolgozók nagypénteken megkapták az ajándékokat, szombaton pedig a tbc-kórház alkalmazottainak is eljuttatták a borokat.

A rovatból ajánljuk:

Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Országszerte 115 új bölcsőde készült már el, de a középítkezési minisztérium szerint a helyi önkormányzattok felelőssége a működési feltételek megteremtése. Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, és a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.