Hétfőtől őszi nagytakarítás Pécskán

Október 16. és november 17. között tartják meg Pécskán, valamint a közigazgatásilag hozzá tartozó Tornyán és Szederháton az őszi nagytakarítást, a növényi hulladékok, ágak, gallyak összegyűjtését.

Az egy hónapig tartó akció programja a következő:

  • Hétfő – 100-as övezet és 2. sz. utca;
  • Kedd – 200-as övezet és 1. sz. utca;
  • Szerda – 300-as és 500-as övezet;
  • Csütörtök – 400-as övezet és 3. sz. utca;
  • Péntek – Tornya és Szederhát.

A polgármesteri hivatal kéri a lakosokat, hogy az említett napokon helyezzék az út mentére a hulladékot, és lehetőleg november 17-ig fejezzék be az árkok takarítását, a fák metszését stb.

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.