Határozott nemet mondtak a kisiratosiak a próbafúrásokra [AUDIO]

Belefojtották a szót a Panfora vállalat képviselőibe a szerda kora délutánra meghirdetett kisiratosi közmeghallgatás résztvevői.

A MOL-csoport romániai leányvállalatának illetékesei így nem részletezhették terveiket az Arad megyei települést és a közeli Kürtöst érintő próbafúrásokat illetően.

A palagázkutatások miatt aggódó helyiek kijelentették: nem kérnek a kitermelésből, legyen szó a kőolaj, a föld- vagy palagáz felszínre hozataláról.

Pataky Lehel Zsolt vett részt az indulatoktól fűtött közvitán. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készített összeállítást: 

A rovatból ajánljuk:

Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Pécskán a Búzavirág Egyesület és Néptáncegyüttes, valamint a Pro Pécska Egyesület szervezésében emlékeznek mindazokra, akik kiálltak a magyar nemzet szabadságáért, és áldozatukkal örökre beírták nevüket a történelembe, Aradon orgonakoncertet tartanak.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.
Portrék a várbörtönből: eddig még nem látott képek az Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIO]
Rákóczy Parchetich Hugó, Aradon raboskodó nemzetőr készítette a rajzokat fogolytársairól 1849-ben.