Három napig este 11-ig nyitva tarthatnak az élelmiszerüzletek

Az ortodox húsvét előtti három napban este 11 óráig nyitva tarthatnak az élelmiszerüzletek Aradon, ahol egyébként a megyei járványügyi bizottság csak a reggel öt és este kilenc óra közötti nyitva tartást engedélyezte.

Április 16. és 18. között, vagyis az ortodox nagycsütörtökön, nagypénteken és nagyszombaton este 11 óráig nyitva tarthatnak a hiper- és szupermarketek, a sarki ábécék, de még a bevásárlóközpontokban működő élelmiszerboltok is.

Korábban Arad megyében a járványügyi bizottság elővigyázatosságból este kilenckor bezáratott minden boltot, még az éjjel-nappali üzleteket is, mert azt tapasztalták, hogy kisebb-nagyobb csoportok verődtek össze az üzleteknél, ott fogyasztották el a bent vásárolt ételt-italt megsértve ezzel a gyülekezési és az este 10 órától kezdődő kijárási tilalmat is.

Arad megyében egyébként 33-ra emelkedett a koronavírus-járványnak tulajdonított halálesetek száma, a legutóbbi áldozat egy kedden elhunyt 64 éves férfi, aki más krónikus betegségben is szenvedett, a múlt héten agyvérzéssel került kórházba.

A hivatalos szerdai adatok szerint Arad megyében 312 koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak eddig.

A rovatból ajánljuk:

Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Országszerte 115 új bölcsőde készült már el, de a középítkezési minisztérium szerint a helyi önkormányzattok felelőssége a működési feltételek megteremtése. Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, és a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.