Gyógyultnak nyilvánítottak a pécskai öregotthonból hét fertőzöttet

Elhagyhatták a borosjenői kórházat a pécskai öregotthonban koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált személyek közül heten – tájékoztatott az Arad Megyei Tanács kedden.

Április végén történt a tömeges megbetegedés a pécskai idős és mozgássérült-gondozó otthonban: a bentlakók és az alkalmazottak közül is tízen-tízen betegedtek meg.

A koronavírus-fertőzöttek többségét a borosjenői kórházba vitték, a többieket Aradra. Hét személyt már gyógyultnak nyilvánítottak közülök.

Egyébként memcsak a közegészségügyi igazgatósá indított járványtani vizságalot, hanem az ügyészség is annak kiderítésére, higyan történhetett a tömeges fertőződés.

A rovatból ajánljuk:

Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Országszerte 115 új bölcsőde készült már el, de a középítkezési minisztérium szerint a helyi önkormányzattok felelőssége a működési feltételek megteremtése. Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, és a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.