Fogászatok és állatorvosi rendelők védőfelszereléseit is lefoglalják

A prefektus által vezetett Arad megyei katasztrófavédelmi bizottság pénteki döntése szerint a fogorvosi rendelők keddig át kell adják a készleten lévő fertőtlenítő szereiket és védőfelszereléseiket a megyei kórháznak. Az állatorvosi rendelők is be kell jelentsék, mekkora adag fertőtlenítővel rendelkeznek.

A koronavírus-járvány elleni védekezés közepette hiánycikk lett a fertőtlenítőszer és az egészségügyi maszk, ezért a prefektus felszólította a fogorvosokat, hogy a magánrendelőikben lévő egészségügyi tisztítószereket, maszkokat, gumikesztyűket stb. kedd reggelig szolgáltassák be az Arad Megyei Sürgősségi Kórháznak. A szükségállapot alatt kedden kihirdetett katonai rendelettel úgyis felfüggesztették a fogászatok működését, így azoknak nincs szükségük ezekre – hangzott az indoklás.

Elrendelték továbbá az állatorvosi rendelők védőfelszereléseinek és egészségügyi fertőtlenítő szereinek a leltározását, szükség esetén ugyanis ezeket is lefoglalják. A sürgősség előtt felállított előzetes szűrőponton szolgálatot teljesítő háziorvosokat és rezidenseket ellátják a szükséges védőfelszerelésekkel – írták.

Korábban már kiköltöztették a Mosóczy-telepi új tbc-kórházból a pácienseket, hogy a létesítményt a koronavírusos betegek fogadására készítsék elő, ha a temesvári járványkórház megtelik, vagy már nem fogad új esteket. Erre hamarosan sor kerülhet, és ha már az aradi kórházban sem lesz hely, a borosjenői kórházba viszik a fertőzötteket – más egészségügyi létesítmény ugyanis nem alkalmas a megyében tüdőbetegek fogadására. A borosjenői kórház egyik asszisztensének a férje egyébként szerdán elhunyt, ezért az önkormányzat elvileg vesztegzár alá vonta az intézményt, de a közegészségügyi hatóság hivatalosan nem intézkedett.

A sajtó beszámolói szerint ott is és az aradi sürgősségi kórházban is teljes a káosz, az orvosok szerint már 10 egészségügyi alkalmazott tesztje lett pozitív, miközben a hatóság az egész megyében csak két koronavírusos egészségügyi dolgozóról beszél. Arad megyében péntek reggel 115-en voltak hatósági karanténban és 1653-an házi elkülönítésben.

A rovatból ajánljuk:

Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.
Megemlékezés „a magyar Golgotán” – október 6. Aradon [AUDIO]
177 éve végezték ki az 1848–1849-es magyar honvédsereg 13 főtisztjét.